Az Európai Beruházási Bank (EBB) négy új hitelt nyújt uniós alapokból támogatható kiemelt magyarországi beruházások finanszírozására:

  • 300 millió eurót a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) és a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) beruházásaira;
  • 300 millió eurót a magyarországi vidékfejlesztési program keretében, elsősorban az állattenyésztési és megújulóenergia-ágazatokban megvalósuló beruházásokra, valamint a fenntartható mezőgazdasággal, a falusi agrárturizmussal és a vidéki kulturális örökség védelmével kapcsolatos képzésekre;
  • 80 millió eurót egyes kistérségek megközelíthetőségét javító kisebb projektek finanszírozására; és
  • 55 millió eurót egészségügyiinfrastruktúra-beruházások támogatásra a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében.

A szerződések aláírásakor Phillippe Maystadt, az EBB elnöke Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelenlétében kijelentette: „A mai napon aláírt hitelszerződések erősítik Magyarország versenyképességét és végső soron még több uniós forráshoz segíthetik az országot, hiszen a hitelekből az uniós alapokból támogatható kiemelt beruházásoknál Magyarországtól elvárt hozzájárulás is finanszírozható. Ez nagy segítséget jelenthet a válság elleni küzdelemben is, tekintettel a hitelek munkahelyteremtő hatására és a magyar polgárok életminőségében várható javulásra.”

Az első 300 millió eurós hitelből a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) és a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében megvalósuló kiemelt beruházások finanszírozhatók. A közlekedési ágazat támogatásának célja a gazdasági versenyképesség, valamint a társadalmi és területi kohézió növelése Magyarországon a főbb közúti és vasúti hálózatok bővítésével, kiemelten támogatva a környezetbarát és fenntartható közlekedési eszközök alkalmazását.

A másik 300 millió eurós kölcsönből fenntartható vidékfejlesztésre, megújuló energiaforrások alkalmazására és éghajlatvédelmi erőfeszítésekre, a biológiai sokszínűség fenntartására és megfelelő talajgazdálkodásra irányuló beruházások finanszírozhatók. A hitel kedvezményezettjei leginkább az agrárturizmusban és vidéki örökségvédelemben érdekelt magánberuházók és önkormányzatok lehetnek; a kölcsönből elsősorban kisebb vidéki, mezőgazdasági és turisztikai infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek támogathatók az ország valamennyi régiójában.

A 80 millió eurós finanszírozás a térségi közúthálózat fejlesztéséhez járul hozzá, a transzeurópai közlekedési hálózatba becsatlakozó alsóbb rendű utak felújítására, szállító- és teherbírókapacitás-növelésére biztosítva forrást. A finanszírozás elkerülő szakaszok építésére is kiterjed egyes vidéki városokban, amelyeket jelentős átmenő forgalommal terhelt országos főutak szelnek át.

Végül, a bank 55 millió euróval támogatja regionális szakorvosi rendelőintézetek korszerűsítését, a kórházi szakorvosi ellátórendszer szerkezeti átalakításának előkészítését, valamint különböző orvosi-informatikai fejlesztéseket az összes magyarországi régióban.

Háttér:

Az Európai Beruházási Bank (EBB) küldetése, hogy az Európai Unió hosszú lejáratú finanszírozást nyújtó pénzintézeteként, életképes beruházások finanszírozásával támogassa az uniós tagországok integrációját, kiegyensúlyozott fejlődését, gazdasági és szociális kohézióját.

A EBB fokozta hitelezési tevékenységét Magyarországon: az elmúlt két évben (2009–2010) a bank összesen 3,6 milliárd euró kihelyezéséről döntött, a 2011-ben aláírt hitelszerződések összértéke pedig már most közel 900 millió euró.