Az európai garanciák segítik az Agroloophoz hasonló magyar vállalkozások növekedését, fellendítik az innovációt, a foglalkoztatást és a digitalizációt

Percze Rajmond mindig is olyan vállalkozást szeretett volna kiépíteni, amely példaként szolgálhat a fenntarthatóságra. Soha nem gondolta volna, hogy ez a rovarokhoz fog kapcsolódni. Egy hollandiai konferencián látta, hogyan alakítják át a rovarok hatékonyan a biomasszát értékes takarmány-alapanyaggá, és megragadta a lehetőséget, hogy forradalmasítsa a magyarországi mezőgazdasági gyakorlatot.

„Rajongok a technológiáért” – mondja Percze. A kíváncsiságából rövid idő alatt cég épült ki, amelyet Nagy István Sándorral és Lipták Marcellel együtt alapított. A 2020-ban létrejött Agroloop a fekete katonalégy lárváit használja fel arra, hogy a szerves takarmányból a mezőgazdasági ökoszisztéma számára értékes erőforrást állítson elő. Az Agroloop a biomasszát kiváló minőségű fehérjetakarmánnyá, olajjá és trágyává alakítja. Ez az eljárás lényegesen kisebb ökológiai hatással jár, mint az átlagos alapanyaggyártás, ugyanis 30-szor kevesebb földet, 40-szer kevesebb vizet használ fel, és 40-szer alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátása.

>@Agroloop
© Agroloop

Percze Rajmond

„Fehérje-összetételüknek köszönhetően takarmány-összetevőink javíthatják az állatok egészségét és csökkenthetik a mortalitást, különösen az állattenyésztésben – mondja Percze. – A trágya szerves, és a talajba juttatható, ami serkenti a mikrobiomot, és megfordítja annak lebomlását.”

Az Európai Unió támogatásával

Az Agroloop egyike azoknak a cégeknek, amelyek az UniCredit Csoport és az Európai Beruházási Alap között 2023-ban aláírt 370 millió EUR értékű keretgaranciából részesülnek. Az Európai Bizottság InvestEU programjának támogatásával a garanciaeszköz lehetővé tette az UniCredit Csoport számára, hogy fellendítse a kis- és középvállalkozásokba történő adósságbefektetéseket Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában.

„Ez a megállapodás lehetővé teszi számunkra, hogy több innovatív és zöld vállalkozást támogassunk, versenyképes árakat kínálva számukra kevesebb járulékos veszteség mellett – mondja Laurinyecz Anita, az UniCredit Bank Hungary igazgatója. – Több piacot és több vállalatot tudunk elérni.”

Rajmond és az Agroloop számára az új kölcsön több finanszírozást jelent a technológiafejlesztéshez és termelésbővítéshez.

„Az év végétől kezdve 3000 tonna fehérjelisztet, 600 tonna olajat és 6000 tonna trágyát tudunk gyártani évente – mondja Percze. – Ám jövőképünk túlmutat a jövedelmezőségen, ugyanis szeretnénk a fenntartható technológiai innováció és a tehetséggondozás része lenni Magyarországon.”



A magyar vállalkozások támogatása  

2021-ben Magyarország 892 106 vállalkozásnak adott otthont, amelyekből 99,89% kis- vagy középvállalkozásnak minősült. Ők képezik a magyar gazdaság gerincét; az összfoglalkoztatottság 75%-át adják, és a hozzáadott érték 61%-át állítják elő.

Ám sok kis- és középvállalkozás nehezen jut finanszírozáshoz, ami korlátozza a növekedésüket és versenyképességüket. Emellett leszűkíti a helyi lakosság gazdasági lehetőségeit is, különösen a fejlődésben lemaradt térségekben.

Még több kihívás következett az Ukrajna ellen indított orosz támadás után, amely gazdasági sokkhullámokat okozott a térségben, és súlyosan érintette a magyar gazdaságot. A kis- és középvállalkozások magasabb energiaköltségekkel, alap- és nyersanyaghiánnyal, megnövekedett szállítási kiadásokkal és súlyos ellátási zavarokkal szembesültek.

>@Unicredit Hungary
© Unicredit Hungary

A garanciák célja a finanszírozás fellendítése a fenntarthatóság, az innováció, a digitalizáció, a kultúra, a kreativitás, az oktatás és a szociális beruházások területén.

Az Európai Beruházási Alap és az UniCredit Csoport között létrejött garanciamegállapodás ezeken a kihívásokon kíván könnyíteni. Lehetővé teszi az UniCredit számára, hogy kedvező feltételek mellett kínáljon hitelfinanszírozást (ideértve a kölcsönöket és a lízinget) körülbelül 2500 kis- és középvállalkozás, illetve közepes tőkeértékű vállalat számára Közép-Európában. Várhatóan mintegy 1 milliárd EUR értékű adósságbefektetést mozgósít a reálgazdaságban.

„A megállapodás támogatni fogja Európát a zöldebb és digitálisan versenyképesebb gazdaság felé történő elmozdulásban, a garanciák pedig elősegítik a diákok, egyetemek, mikrovállalkozások és szociális vállalkozások finanszírozáshoz jutását – mondja Kamil Pruchnik, az Európai Beruházási Alap InvestEU termékekért felelős strukturált finanszírozási vezetője. – A komplex ügylet megvalósítása az Európai Beruházási Alap és az UniCredit Bank Hungary-t is magába foglaló UniCredit Csoport közötti tartós kapcsolat előnyeire épít”.



Magyarország jövőjének építése

A Garzon Bútor Zrt. irodák és közterek tervezésére szakosodott Magyarországon. Az 1939-ben alapított vállalkozás „több mint 75 éves tapasztalattal rendelkezik ipari és belsőépítészeti, valamint irodai, szállodai, egészségügyi, múzeumi projektek, illetve a professzionális fa- és fémmegmunkálás területén” – mondja Nagy Ivonn, a cég ügyvezető igazgatója.

>@Garzon Bútor Zrt
© Garzon Bútor Zrt

Nagy Ivonn

A társaság egy másfajta garancia kedvezményezettje. Ez egy InnovFin garancia, amely része annak a 160 millió EUR értékű kezdeményezésnek, amelyet először 2016-ban indított el az Európai Beruházási Alap és az UniCredit. 62 magyar vállalkozás, köztük a Merian Foods Kft. és az UTB Envirotech Zrt. részesült ebben a programban, amelynek célja a kreatív kis- és középvállalkozások, illetve közepes tőkeértékű vállalatok finanszírozásának elősegítése nyolc közép- és kelet-európai országban. A megállapodást a Horizont 2020 kezdeményezés – az EU kutatási és innovációs programja – és az Európai Stratégiai Beruházási Alap támogatja.

A finanszírozás kulcsfontosságú szerepet játszott a cég tevékenységének bővítésében.

„Az utóbbi időben évente több mint 250 projektet valósítottunk meg sikeresen, és több mint 100 beszállítóval, illetve széles alvállalkozói körrel dolgoztunk együtt” – mondja Nagy Ivonn.